Megintvasárnap

Ferde rácsok határolják a teret ablakom előtt. Tagolják a látnivalót, ám semmi információt nem adnak a külvilágról. Barna vasak, melyet betörők ellen erősítettek az ablakkeretre kívülről. Nyomasztóan hathat az emberre, ha nap mint nap csak rácsok keretezhetik a ház előtt álló fát. Szerencse, hogy a vasnak nincs kifejezett erős illata. Zártságot ad csak. Kicsit ketrec érzete van. Kinyithatod az ablakot, de ki már nem hajolhatsz. Betódul a friss levegő és az apró neszek, zörejek. Madárcsicsergés, szél, meg minden ambient. A legszebb koncert, mihez nem kellenek gépek és legfőképp okos belvárosi kritikusok. Mintha egy órisasi tüdő lenne a fül és magába zárja a rezgéseket. Kimos mindent, ami nem illik oda és megtölti a risztasággal.Felüdülök és legfőképp örülök. Nyugaodt nem-cselekvés lesz rajtam úrrá. Befogadni és elfogadni. Rendkívül nehéz, hisz emberként mindent át akarunk alakítani. A nagy akaratban azonban elfelejtjük a legfontosabb változtatni valót: saját magunkat. Persze azt a legnehezebb. Ha nincs összhang a környezet és önmagunk között, akkor nehezen élünk. Ám egyből a környezetet akarjuk átalakítani. Azt hiszem ezzel nagyot vétünk.

Elefántcsont-toronyból

Szerves egésszé áll össze minden. Nem is fogjuk fel apróságunkat az egészben. Önnön nagyságunkat próbáljuk hangsúlyozni. Bár egy apró fogaskerék is jelentős lehet, de ne feledjük, nem fogaskerekekből áll össze minden. Lehet vergődni a szénketrecben. Lehet kérdéseket feltenni, minden fogódzót megkérdőjelezni. Mindez annak köszönhető, hogy teljes gyökértelenségben él a szép új világban a modern ember. Nevetni támad kedvem, amikor újra és újra a határokat akarjuk feszegetni. Hiszen a határok átlépésével megszűnik az izgalom. Most már csak a józan ész, az etikus viselkedés a törzsi törvények áthágása maradt meg. Nem akarom megtudni ezek áthágása után mi jön. Lealjasulunk és maximális energiát ölünk az úgynevezett szabadságra. Mindeközben nem vesszük észre a szabadság rabszolgái lettünk, a saját egónk kerített hatalmába. Persze most lehet a következő sorokba hihetetlen próféciákat üdvözült vigyorral klimpírozni, de sajnos? nem ismerem a jövőt. Igaz, gyakran a jelent, sőt a múltat sem. Bármi elképzelhető és annak az ellenkezője is. Azonban fájdalommal tölt el az ostoba sárdobálás, az idióta személyeskedés az elmúlt korokkal szemben. Az a hozzáállás, hogy neked kék szemed, akkor nem lehet igazad és különben is szalonnát reggeliztél. Amikor minden vita végén csak fröcskölés, vagy jobb esetben agymenés, verbálbulémia következik be. Miért fáj embereknek a más meggyőződés. Nem az a gond, ha valaki meg akar győzni igazáról, hisz ez tiszta emberi szokás, hanem meggyőzés helyett véleményoktrojáció következik be. Amikor el akarja foglalni a másik a lelkemet. Serdülőkorban elfogadható hiba, de felnőtt embereknél már bűn. No persze röhej azért a nagy szektás összeborulás (igen a paradicsomban majd a bárány meg az oroszlán együtt majszolnak varas almát, mint azt megtudjuk az Őrtorony című tébolydából). Emberek vagyunk. Isten képmásai. Egyet azonban ne feledjünk: a férfi és a nő együtt képmásai Istennek. Hisz Isten nem egy szakállas Mikulás-light fura Gandalf jelmezbe öltözve. Nem tudom pontosan milyen a "Legfőbb Entitás". Van elgondolásom, de nem tartom kizárólagosnak. Azonban vannak alapjaim, amire építkezem. Az alapokat nem szabad állandóan megkérdőjelezni, hiszen összeomolhatnak. Persze a megkérdőjelezés nélkül is összeomolhatnak pusztán az idő vasfoga miatt. Azonban a hagyomány, a hosszú évek tapasztalatai alapján nem is olyan nehéz dolgunk. Azt gondolom az emberiség nagy bűnei közé tartozik a paradicsomi kiűzetés, Jézus keresztre feszítése mellett a felvilágosodás és annak következményei. Mindhárom esetében olyan dolgok kerültek megkérdőjelezésre, melyek addig tabuk voltak és nem véletlenül. Ezek után hol tartunk most? Nem tudom. Vannak rossz és még rosszabb jelek. De vannak jó jelek is. Minden esetre úgy gondolom nagy változások lesznek még életünkben, amiket vagy így vagy úgy fel kell dolgoznunk és el kell fogadnunk. Vagy nem. Akkor persze irány az elefántcsont-torony és szépen kipingálhatjuk falait, de amikor egyszer-egyszer kinézünk belőle lehet megijedünk, mert végülis saját tükérképünk mered vissza és vádolva elítél.

Újra Vasárnap

Roppan-lobban a láng, apró gallyak pattognak szén-dioxiddá, meg egyéb égéstermékekké. Mekkora találmány a takaréktűzhely, szép magyar nevén sparhelt. Egyet tudnia kell a világnak: bármiféle hús sütésére a spór sütője a legjobb. Nem szárít, nem ég oda és még meleg is van. Akinek volt nagymamája vidéken, minden bizonnyal emlékszik a konyhában megbúvó kis fehér csodára.
Régen még a palacsintát is azon sütötték. Csutkán. Hol volt még a nagy tudatosság. Egyszerűen tudták az emberek, nem pazarlunk. Szegények voltak, ám mégis volt életük. Aki azt hiszi visszasírom azokat az időket, téved. Azonban az értékeket nem kéne elfelejteni, majd idővel hangzatos néven felfedezni a meleg vizet (lásd passzív napenergia vs. tornác).
Sajnálom a komzumidiótává változott embereket, akiknek a tanya, falu és egyáltalán a vidék múzeumba való eltörlésre megérett múlt. Persze jó kis utópikus álmokat lehet kergetni (szóba jöhet a legvadabb japán biotermesztési irányzat), ám míg saját magunk nem tudunk megváltozni, hogy változtathatjuk meg a környékünket.
Elég ha lehajolsz az eldobott szemétért és már több lett minden. Bárki bármit mond mindnyájan változtatjuk a világot. Rajtunk múlik az iránya. Azt gondolom az első lépés a legnagyobb magyar átok feloldása. mi is az? a PANASZ.
El kellen felejteni. Csak semmi sírás-rívás.