Megintvasárnap

Ferde rácsok határolják a teret ablakom előtt. Tagolják a látnivalót, ám semmi információt nem adnak a külvilágról. Barna vasak, melyet betörők ellen erősítettek az ablakkeretre kívülről. Nyomasztóan hathat az emberre, ha nap mint nap csak rácsok keretezhetik a ház előtt álló fát. Szerencse, hogy a vasnak nincs kifejezett erős illata. Zártságot ad csak. Kicsit ketrec érzete van. Kinyithatod az ablakot, de ki már nem hajolhatsz. Betódul a friss levegő és az apró neszek, zörejek. Madárcsicsergés, szél, meg minden ambient. A legszebb koncert, mihez nem kellenek gépek és legfőképp okos belvárosi kritikusok. Mintha egy órisasi tüdő lenne a fül és magába zárja a rezgéseket. Kimos mindent, ami nem illik oda és megtölti a risztasággal.Felüdülök és legfőképp örülök. Nyugaodt nem-cselekvés lesz rajtam úrrá. Befogadni és elfogadni. Rendkívül nehéz, hisz emberként mindent át akarunk alakítani. A nagy akaratban azonban elfelejtjük a legfontosabb változtatni valót: saját magunkat. Persze azt a legnehezebb. Ha nincs összhang a környezet és önmagunk között, akkor nehezen élünk. Ám egyből a környezetet akarjuk átalakítani. Azt hiszem ezzel nagyot vétünk.