Roppan-lobban a láng, apró gallyak pattognak szén-dioxiddá, meg egyéb égéstermékekké. Mekkora találmány a takaréktűzhely, szép magyar nevén sparhelt. Egyet tudnia kell a világnak: bármiféle hús sütésére a spór sütője a legjobb. Nem szárít, nem ég oda és még meleg is van. Akinek volt nagymamája vidéken, minden bizonnyal emlékszik a konyhában megbúvó kis fehér csodára.
Régen még a palacsintát is azon sütötték. Csutkán. Hol volt még a nagy tudatosság. Egyszerűen tudták az emberek, nem pazarlunk. Szegények voltak, ám mégis volt életük. Aki azt hiszi visszasírom azokat az időket, téved. Azonban az értékeket nem kéne elfelejteni, majd idővel hangzatos néven felfedezni a meleg vizet (lásd passzív napenergia vs. tornác).
Sajnálom a komzumidiótává változott embereket, akiknek a tanya, falu és egyáltalán a vidék múzeumba való eltörlésre megérett múlt. Persze jó kis utópikus álmokat lehet kergetni (szóba jöhet a legvadabb japán biotermesztési irányzat), ám míg saját magunk nem tudunk megváltozni, hogy változtathatjuk meg a környékünket.
Elég ha lehajolsz az eldobott szemétért és már több lett minden. Bárki bármit mond mindnyájan változtatjuk a világot. Rajtunk múlik az iránya. Azt gondolom az első lépés a legnagyobb magyar átok feloldása. mi is az? a PANASZ.
El kellen felejteni. Csak semmi sírás-rívás.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése